Nagycsaládos séta az állatkertben

A HÍD programsorozat negyedik állomására a Pécsi Állatkert és Akvárium -Terrárium területén került sor. A résztvevők különböző generációkból, főleg nagycsaládokból kerültek ki a kisgyermekektől a szülőkig és nagyszülőkig. A program lehetőséget nyújtott a generációk közeledésére, sőt a családok egymást jobban megismerték, ami a további közösségi tevékenységek alapját szolgálja a jövőben.

A program tk. már az Állatkert előtti téren elkezdődött, hiszen az egymásra várakozás közben a családok bemutatkoztak egymásnak, a gyerekek pedig együtt játszottak. A nagycsaládokban felnővő gyerekek és szülők számára az ingyenes állatkerti program lehetőséget biztosított a teljes család közös szabadidő eltöltésére, ami ritkán adatik meg anyagi okokból számukra. A gyerekek, a fiatalok és a felnőttek számára különleges élményt nyújtott a fókák és a vízilovak látványetetése, valamint az egzotikus, más földrészről származó állatok.

A résztvevő családok az egymással történő beszélgetések, illetve élménybeszámolók révén jobban megismerték egymást, ezáltal elindult a családok közti kommunikáció is, mely alapja lehet a jövőben egy összetartó kis közösség kialakulásának.