Fiatalok EUrópában Nemzetközi Ifjúsági Konferencia 2018

A konferencia célja az Európai Unió által nyújtott lehetőségek bemutatása a fiatalok számára. A konferencián az ANK intézményegységeiből, az Árpád Fejedelem Gimnáziumból, a Kisfaludy Károly Gimnáziumból és a Széchenyi István Gimnáziumból érkeztek fiatal tanulók.

Az eseményen közreműködő szervezetek és előadók a továbbtanulás, a pályaválasztás, és a munkavállalás előtt álló magyar fiatalok számára időszerű kérdések, lehetőségek és kihívások témakörét mutatták be az Európai Unió viszonylatában.

Szakmai program:

Perger István – Az Európai Unió jövője

Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének képviseletvezető-helyettese arról beszélt, hogy mivel is foglalkozik az Európai Unió. Rövid bevezetője után a szuverenitás témakörébe vezette be a tanulókat, majd a jelenlegi migrációs kérdéseket vázolta fel nekik. Ismertette az Unió biztonsággal kapcsolatos lépéseit, valamint tájékoztatást adott a Kiberbiztonsági csomagról, ami napjainkban egyre inkább válik indokolttá és szükségessé. Az előadás fő témája mégis a tavasszal esedékes európai parlamenti választások voltak.

Kerner Barbara – Fiatalok EUrópában

A Baranya megyei Europe Direct képviseletében Kerner Barbarát köszönthettük az előadók között. A rövid bevezetésben szó esett az Európai Unió létrejöttének okairól és arról, hogy mit tekinthetünk a legnagyobb luxusnak napjainkban, illetve elhelyeztük Magyarországot az Unión belül. Megtudhattuk, hogy napjainkban az is analfabétának számít, aki nem ért a számítógéphez és nem beszél legalább egy idegennyelvet.  Az előadásban komoly szerepet kapott a tanulás és a továbbtanulás témaköre, nemcsak az Európai Unió viszonylatában, hanem a magyar fiatalok karrierje szempontjából is. Kerner Barbara többször felhívta a figyelmet arra, hogy a tanulás és a munkavállalás milyen készségeket, képességeket követel meg a jelen fiatalságától és milyen elvárásaik vannak a munkáltatóknak. Felhívta a figyelmet a felelős internethasználatra, az online megjelenésre is.

Eglyné Katona Andrea – Legyél külföldi önkéntes! – nemzetközi önkéntes programok

Az előadás kezdetén az egyesület elnöke, Eglyné Katona Andrea bemutatta a fiataloknak a vele együtt érkező külföldi önkéntes diákjait, illetve szólt pár szót a Compass tevékenységéről is és megmagyarázta az „iránytű metaforát”. Az Egyesület egyik fő tevékenysége az önkéntesség megismertetése és terjesztése Magyarországon. Az előadás során azonban nem a hazai, hanem a külföldön – főként az EU-ban – fiatalok által végezhető önkéntes munka került ismertetésre. Az Egyesület akkreditált szervezete az Európai Önkéntes Szolgálatnak (EVS – European Voluntary Service), mely az Erasmus+ program keretén belül 17 és 30 év közötti fiatalok számára nyújt lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkéntes munkát végezzenek. Önkéntesként egy társadalmilag hasznos, nonprofit szervezetnél dolgozhatnak a fiatalok. Az önkéntesség időtartama minimum 2 hónap, maximum 12 hónap. Több terület közül lehet választani: ilyenek például az ifjúsági- és gyerekprogramok, a szociális terület, a kultúra, művészetek, környezetvédelem és a sport. Az Európai Unió anyagi támogatást nyújt az önkéntes szolgálat megvalósításához a programban pályázat útján: átalányösszeget határoz meg a projekt lebonyolítására, az útiköltségre, a szállásra, ellátásra, biztosításra, nyelvi felkészítésre és némi zsebpénzre.

EU-s szervezetek információs fóruma

Az információs fórumhoz a szervezők információs standokat alakítottak ki a színházteremben, ahol a plenáris előadások után a fiatalok szabadon kérdezhettek a szervezetek képviselőitől. A Compass Egyesület standját felkereső fiatalok elsősorban a külföldi önkéntesekkel kezdeményeztek beszélgetést a lehetőségeikről és kihívásokról. Az EURES standjánál a munkavállalói tájékoztatás kapta a főszerepet. A Europe Direct munkatársaihoz a továbbtanulással és munkavállalással kapcsolatos információkhoz juthattak az érdeklődők, továbbá aktuális, kétnyelvű kiadványokból tájékozódhattak. A Sopianae Kulturális Egyesület önkénteseket toborzott a résztvevők körében. A Pécsi Helyi Akciócsoport munkatársai a Pécsett jelenleg Európai Uniós támogatásból zajló közösségfejlesztési felmérésről tartottak tájékoztatót és lehetőséget biztosítottak a most zajló közösségi felmérésben való részvételre.