Beszélgetés dr. Hoppál Péter államtitkár úrral a Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumban

A Fiatalok a közéletben előadássorozatban a Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnázium első alkalommal dr. Hoppál Péter államtitkár úr beszélt a diákoknak a közéleti szerepvállalás fontosságáról. Előadásában hangsúlyozásra került, miért szükséges az önkéntességnek és a közéleti-közösségi aktivitásának erősítése, mit jelenthet ez a két fogalom a 21. század magyar fiataljai számára.

Az államtitkár úr példákon keresztül rámutatott a fiataloknak arra, hogy az ő életkorukban, élethelyzeteikben végzett tevékenységek – történjen az tanulás, munka vagy szórakozás keretében – miként kapcsolódnak be és válnak részévé a közéletnek. Felhívta továbbá a figyelmüket a felelősségvállalás fontosságára. Beszélt nekik arról, miként történik a felelős felnőtté válás folyamata, hogy a társadalomnak olyan felnőttekre van szüksége, akik képesek tudatosan cselekedni és a tetteik következményeiért felelősséget vállalni.

Előadása végén arra buzdította a diákokat, hogy mindenki a maga szűkebb és tágabb környezetében bátran nyilatkozzon meg, vállalja fel saját egyéniségét és vegyen részt aktívan a közéletben.