Beszélgetés Csizi Péter országgyűlési képviselő úrral az Apáczai Nevelési Központban

A Fiatalok a közéletben második állomásán az Apáczai Nevelési Központ Gimnáziumának végzős diákjaival beszélgetett Csizi Péter országgyűlési képviselő az élet azon lehetőségeiről, melyet minden diáknak komolyan kellene venni. Hangsúlyozta, hogy a lehetőségek, amelyek most vannak jelen az életükben, nem szükségszerűen lesznek jelen pár év múlva is, így akkor kell élni velük, amikor eléjük kerülnek. 

A képviselő úr  a saját életpéldáján keresztül mutatta be, hogy hogyan válhatnak a személyes kapcsolatok az élet alakítójává. Milyen fontos az, hogy ne elszigetelten, másoktól függetlenül akarjunk élni, mert akár a negatívan megélt „barátságok” is előnyünkre válhatnak később. Elmondta, hogy a kapcsolatépítésre nagyon jó lehetőség az önkéntesen végzett munka. Felhívta a tanulók figyelmét az Európai Uniós támogatási lehetőségekre is, bíztatva őket arra, hogy használják ki ezeket a vissza nem térő lehetőségeket.

A közös beszélgetésük végén arra buzdította a fiatalokat, hogy bátran vállalják a közéleti szerepeket és alakítsák környezetük életét.