Az Európai Uniós parlamenti választások Csaba István előadása

A Fiatalok a közéletben előadássorozat következő eseményére az Árpád Fejedelem Gimnáziumban került sor a 12. évfolyamos osztályok részvételével. A diákok nagyobb hányada a közelgő Európai Parlamenti választáson már voksolhat, így Csaba István egyetemi hallgató előadásának legfőbb célja az volt, hogy segítsen a diákok számára eligazodni a választással kapcsolatos kérdésekben. Dr. Tuka Ágnes docens asszony is részt vett a programon, segítve ezzel tanítványát, interaktívabbá téve az előadást.

Játékosan kezdte az előadást István, egy totóval mérhették fel a diákok az Európai Unióval kapcsolatos ismereteiket. Nagy aktivitást váltott ki a quiz játék, és örömmel konstatáltuk, hogy a fiatalok tudása a kérdéskörrel kapcsolatban magas színvonalon van, a nagytöbbségük mindig tudta a helyes választ. Nyilván annak is betudható volt ez a jó eredmény, hogy az Unió témáját tanulták már történelemből.

Szintén nagy érdeklődéssel fogadták az ezt követően bemutatott filmbejátszást, ami a Brüsszelben folyó munkáról szólt. Az általános ismereteket követően István rátért a diákokat leginkább érintő intézkedésekre, részletezve, hogy mit tesz az Unió a fiatalokért. Praktikus, jó tanácsokat kaptak, tájékozódhattak a tanulási, utazási, munkavállalási lehetőségeikről. Ezt követően továbbra is nagyon pragmatikus formában a májusi választásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat összegezte az előadó, ismertetve azt is, hogy ha mélyebben szeretnének tájékozódni a kérdéskörről, akkor azt mely fórumokon tehetik meg.

Az érdeklődés töretlen fenntartását szolgálta, hogy ezután újabb quiz kérdéseket intézett a hallgatósághoz István. Jó színvonalon teljesítettek az Árpád Fejedelem Gimnázium diákjai itt is, tudták a helyes válaszokat.

Az előadás zárásaként Dr. Tuka Ágnes és Csaba István „kérdés – felelek” metodikával igyekeztek a részletekkel kapcsoltban is informatívak lenni. Így érdekfeszítően körbejártak olyan kérdéseket mint: Melyek a különbségek egy nemzeti parlament és az EP munkája között?; Miért kerülnek be olyan képviselők, akik saját országuk kiléptetéséért kampányolnak?; Az új összetételű parlament első ülése hogyan zajlik?; Hogyan dolgozik egy EP-tag?; Kik segítik a tevékenységét?; Mekkora fizetést és honnan kap a képviselő? stb.

Elmondhatjuk, hogy nagyon sikeres program volt ez az előadás, a fiatalok közéleti aktivitását minden bizonnyal segítette, részvételre ösztönözte őket és közéleti tájékozottságukat jelentősen növelte. A Sopianae Kulturális Egyesület ajándékainak is nagyon örültek a diákok, és az igazgatónő is. Köszönik a programban való részvétel lehetőségét.