40 éves az Apáczai Csere János 1-es számú Általános Iskola – Jubileumi ünnepség – SOPIANAE KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ PROGRAM – KERTVÁROS

Soron következő közösségépítő programunk Pécs Kertváros városrészében került megrendezésre. A városrész egyik meghatározó oktatási intézményének, a 40. évfordulóját ünneplő Apáczai Csere János 1-es számú Általános Iskola diákjainak és szüleiknek szerveztük az iskolával közösen a jubileum megünneplésére alkalmat adó közösségépítő programot.

Az iskolában többek között tánc és angoltagozatos oktatás folyik. E két tagozat adta a közösségépítő program tartalmának ötletét, így valósult meg a Country Lindance bemutató és tánctanítás első programelemként. A ’90-es évek óta hódító táncstílus a vadnyugat világát idézi, gyerekek és felnőttek, diákok és tanárok mindannyian kockás inges, cowboy öltözetben ropták a táncot.

A vidám közösségi tánc után szétszéledhettek a diákok, hiszen nagyon sok helyen volt alkalmuk kézműveskedni az indián játszóházban. Készíthettek sámándobot, indián sátrat és barátságkarkötőt. Mozgásos állomások is voltak szép számmal: indiánok és cowboyok játékos versengésére, karikadobálásra, gumikötélen való egyensúlyozásra is lehetőséget biztosítottak a játékmesterek. Valamennyi helyszínen a Sopianae Kulturális Egyesület biztosította a játszóházi alapanyagokat és eszközöket.

Hetek óta készültek a pedagógusok és diákok e közösségépítő programra. Megvarrták a cowboy kendőjüket, tanulták a country linedance táncot. Technika órán készítették el az iskola igazgatója által megtervezett, Közösségek Pécsért logóval díszített, a Sopianae Kulturális Egyesület által a pályázat keretében finanszírozott repülőgépet. A papírrepülő megfelelő súlyokkal lett ellátva, hogy jól repüljön, elkészítése sok időt vett igénybe, mert napok kellettek egy-egy munkafázis folytatásához a száradási idő miatt. A Sopianae Közösségépítő Programra készült el kilenc osztály papírrepülő hadiflottája és e napon rendezték meg a repülők versenyét az Apáczai Sportegységben. Az agorán már csak a könnyed sétarepülőzés zajlott, szálltak, lebegtek a repcsik a tánc közben, a vidám sokadalomban.
Nagyon jó hangulatú, nagyon nagy létszámú, igazán közösségformáló ünnepségben, vidám délelőttben volt részünk. A közösségépítő program maximálisan elérte célját, közelebb hozta a résztvevőket egymáshoz.